A napnak a jelentőségéről, valamint következményeiről beszélgettünk Tóth Istvánnal, a Móra Ferenc Múzeum történészével, muzeológusával.

Ferdinand Foch marsall, akinek közreműködésével írták alá a felek az I. világháború végén az 1918-as compiègne-i fegyverszünetet, mely a fegyveres harc végét jelentette a nyugati fronton. Részt vett a versailles-i békeszerződés munkálataiban, megkötését követően azonban azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”. Szavai hátborzongatóan igaznak bizonyultak, csak 64 napot tévedett, 20 évvel később, 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború.

A nap, amely az emberiség legnagyobb emberáldozattal járó fegyveres konfliktusának kiindulópontja. Egy ország ellen indított háborúról emlékezünk meg, egy országról, amely majd 150 év után 1918-ban nyerte vissza függetlenségét, egy sokat szenvedett népre, amely ezután 6 évig vívta élet-halál küzdelmét. Sok sorstársával együtt. A lengyel hadsereg hamar összeomlott. Szívszorító és vérfagyasztó látni, ahogy 1939-ben a német páncélosok ellen még a lengyel lovasság vonult hadba. Kinek nem szorul össze a szíve? Hogy miért is? Nem csak a sorsuk, hanem az önbeteljesítő, sorsszerű végzetük miatt.

A magyar nép különösen szolidáris a lengyellel, és ez Lengyelország elfoglalása után is meglátszódott. Lengyel menekültek jöhettek még ekkor Magyarországra, és kellett is menekülniük, mert a náci és szovjet megszállók nem ismertek kegyelmet. Ez már a történelem későbbi, véres korszaka, aminek ez a nap, illetve alig több mint egy héttel előtte aláírt, úgynevezett Molotov-Ribbentrop paktum volt a kiindulóponja. Ennek a titkos záradéka osztotta fel koncként a két vérszomjas diktatúra között ezt a kis kelet-közép európai országot.

Hogy miért emlékezzünk erre a szörnyű napra? Elsősorban azért, hogy a megfelelő konzekvenciát levonja mindenki. Hogy tanuljon a történelemből, hogy kimondjuk, ilyet soha többé nem akarunk! A második világháború hivatalosan 6 évig és 1 napig tartott. Így 2016 szeptemberének első napján is időt kell szentelnünk a megemlékezésnek. Miközben hallgatjuk ezt az interjút, emlékezzünk meg a pusztító harcok befejezéséről, valamennyi ártatlan áldozatról és túlélőről, és cselekedjünk valami szépet és nemeset valaki mással.