Richard Attenborough portré

Két évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el a legendás brit filmrendező és filmszínész, Richard Attenborough. A kilencven évet megélt művész nagyon színes életpályát tudhatott maga mögött. Az első komolyabb szerepe az Ifjúság című darabban volt, ezt követték filmszerepei, köztük olyanok, mint A nagy szökés, A brightoni szikla, vagy a Dr. Dolittle. Rendezőként is igen termékenynek bizonyult; 1969-ben vitte vászonra első filmjét az Ó, az a csodálatos háború! című szatirikus musicalt. Nem sokkal ezután rendezte meg A híd túl messze van című legendássá vált háborús drámát. Karrierje csúcsára 1982-ben amikor mozikba került a Gandhi. Az általa rendezett film, amely a híres indiai politikus és spirituális vezető életét dolgozta fel, az összes lehetséges filmes díjat bezsebelte. Attenborough a legjobb film és a legjobb rendező Oscar-díjával tért haza a gáláról.

Bár legnagyobb sikereit rendezőként érte el, a nagyközönség valószínűleg egy filmszereppel azonosítja őt. 1993-ban Steven Spielberg vászonra álmodta minden idők egyik legsikeresebb könyvét, Michael Crichton Jurassic Park-ját. Crichton műve valódi bravúr volt annak idején, 18 millió példányban kelt el annak ellenére, hogy a film jócskán megfaragta és leegyszerűsítette a regényt. Magában ugyanis nem nagyon lehetett volna vászonra vinni, mert leginkább hosszú filozófiai, felsőmatematikai, biológiai és etikai fejtegetésekből és beszélgetésekből áll.

A filmben Richard Attenborough játssza a milliárdos John Hammondot, aki gyermeki lelkesedéstől és vágyaktól hajtva vagyonát (és sok más cég vagyonát) arra költi, hogy genetikai úton újrateremtse a 65 millió éve kihalt dinoszauruszokat. Ötlete forradalmi, mivel egyszerű következtetésből indul ki, miszerint akkor is kellett lennie rovaroknak, amik vért szívtak és ha fagyantába ragadtak, az konzerválta őket és ha megtalálják a borostyánt a földben kinyerhető belőle a szükséges DNS. Eddig ez rendben is van és tíz év hosszú, gyötrelmes munkája fajok egész hadát teremti újjá. De Hammond játszóteret csinál a genetikából, a dinoszauruszokat pedig leszabályzott vidámparkszörnyeknek képzeli el. Törvényszerű, hogy bukásra van ítélve a terve, ahogy a paleontológusból, paleobotanikusból és matematikusból álló tudósgárda meg is jósolja, ahogy a szigetre érkezik.

Az állatok elszabadulnak a szigeten és megkezdődik a hajsza a túlélésért és mindenki kezdeti rácsodálkozása tiszteletté formálódik át. Merthogy tisztelnünk kell az élet és a halál törvényszerűségeit és azt az erőt, ami általában jellemzi a természet bonyolult működését és jóval fölötte áll minden emberi tudásnak és értelemnek.

A Jurassic Park az 1997-es Titanic-ig minden idők legtöbb bevételét produkáló filmje volt. A trükkmesterek a maximumot hozták a lények elkészítése közben, forradalmasították a vizuális effektusokat, valamint a hangkeverést, mellyel előállították a rég kihalt dinoszauruszok hangjait. Spielberg remek érzékkel nyúlt a témához és tudta, hogy kell megkurtítani a történetet, hogy az a tömegek kedvencévé tudjon válni. Richard Attenborough karaterének szállóigéit állandó intertextekként olvasztotta magába a filmvilág és valószínűleg sokszor visszahalljuk még azt a mondatot, hogy: “Nem spóroltam semmin!”.