1943-ban ezen a napon látta meg a napvilágot Robert de Niro amerikai színész. A kétszeres Oscar-díjas legenda elsőként Brian de Palma 1969-es Szia, Anyu című filmjében tűnt fel jelentősebb szerepben, majd 1973-ig kisebb szerepeket játszott el. Ekkor jött el számára az áttörés; találkozott Martin Scorsese olasz-amerikai rendezővel, aki felkérte az Aljas utcák egyik szerepére. Több díjat is nyert ezzel az alakítással és rögtön az egyik legnépszerűbb alakja lett a “method-acting” színjátszásnak. Első Oscar-díját a Keresztapa második részéért vehette át, mellékszereplőként. A második díjat már főszereplőként a Dühöngő bika című Scorsese filmben nyújtott alakítása hozta el számára. Rengeteg mára klasszikusnak számító filmben játszott jelentős szerepeket, olyanokban, mint a Szarvasvadász, a Huszadik század, a New York New York, Volt egyszer egy Amerika, Nagymenők, Casino vagy a Rettegés foka. Legmeghatározóbb alakításait Scorsese filmjeiben nyújtotta.

Mind elsőrangú filmes remekművek voltak, viszont kiemelkedett közülük egy. Nem volt más, mint a Taxisofőr. A szintén Scorsese által rendezett 1976-os mozi a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett alkotása.

De Niro egy vietnámi veteránt játszik benne, aki képtelen feldolgozni a háború traumáit és taxisnak szegődik, hogy legalább hasznosítani tudja álmatlanságát. A “bármikor, bárhova” kijelentése azonnal be is juttatja egy céghez, belekezd a munkába és éjjel-nappal fáradhatatlanul és alvás nélkül rója New York legveszélyesebb utcáit. Mindent lát, ami megtestesíti a rosszat és mocskosat az emberekben; bűnözők, gyilkosok, prostituáltak, őrültek, erőszakoskodók, drogosok és a város legelkeseredettebb emberei az útitársai. Hiába dolgozik egyre többet, aludni nem tud, ezért felnőttmozikban üldögél vagy esetlenül próbál közelebb férkőzni a városban élő nőkhöz, bárkihez, aki meghallgatja a többnyire szótlan férfi furcsa gondolatait. Így hozza össze a sors egy kampányirodában dolgozó vonzó fiatal nővel, akivel randevúja katasztrófálisan sikerül. Miután ő kizárja az életéből találkozik egy gyermekprostituálttal, akit a tizenéves Jodie Foster alakít. Az ő megmentése lesz a következő “nagy” terve, de a lány nem kér belőle. Az egyre pszichotikusabb taxis új küldetést talál magának, vesz egy kisebb hadseregre való fegyvert, edzeni kezd, hogy megtisztítsa a várost a mocsoktól, ami végül abban ölt teste, hogy egy kampánygyűlésen megkísérel lelőni egy politikust. De leleplezi egy biztonsági őr és menekülnie kell a helyszínről. Végső tébolyában a gyermekprostituált bordélyához hajt és hatalmas vérengzés közepette szabadítja ki a kislányt. Paradox módon a város és a média hőst farag belőle.

A Taxisofőrt a tökéletesre csiszolt karakterek, a miliő ábrázolása és az teszi örök érvényű filmmé, hogy teljes egészében a nézőre hagy minden értelmezést. Mindenki a saját szájíze szerint foghat bele annak boncolásába, hogy mi is történt igazából ebben a két órában. Az alkotók nem ítélkeznek és nem foglalnak állást amellett, hogy a taxis elmebeteg, de amellett sem, hogy nem. Nem moralizálnak és inkább már majdhogynem dokumentarista jelleggel bemutatnak, semmint hogy a szánkba rágnának bármit. A néző azt gondolhat, amit akar. Ezért tartják sokan nagyon veszélyes filmnek és ezért lehet róla még az utolsó utáni rétegeket is lefejteni, mert semmi sincs ami biztos lenne vagy egyértelmű. Mintha tényleg egy paranoid elmebeteg elméjében járnánk, ahonnan csak a végefőcím enged kilépni minket. Hiába hősként kerül ki a vérengzésből a film végén, feltéve ha valójában kikeveredik a helyzetből, mert vannak akik az azutáni részt már csak halál előtti képzelgésként értelmezik, ő továbbra is egy időzített bomba marad. Törött személyiség, aki bármikor újra belefoghat hasonló tettekbe és ki tudja ki lesz a következő áldozata.

A vietnami háború utáni szorongásos időszakra reagáló film annyi mindenről szól, amit valószínűleg sosem lehet majd teljesen kielemezni. De ettől válik egy film klasszikussá, hogy minden egyes generáció számára hordoz valami érdekességet, rejtélyt, titkot.

A Taxisofőr minden kétséget kizáróan örökre a mozgóképes kánon aranycsarnokában lakozik majd, mint a filmtörténet egyik legerőteljesebb alkotása.