A woodstocki évforduló alkalmából kalandozunk egy kicsit a hippivilágban. A hatvanas-hetvenes évek a lázadásról és a szabadság kereséséről szóltak Amerikában. A régi klasszikus alapokra helyezett filmes világot már nem lehetett fenntartani. A stúdióknak dönteniük kellett; vagy utat nyitnak fiatal művészfilmeseknek és formabontó alkotásainknak vagy elveszítik a nézettségért folyó csatát. Szerencsére az előbbi történt és a rendezői székekbe borzas hajú, szemtelenül fiatal, az európai újhullámokat dicsőítő direktorok ültek. A témák egyre merészebbek lettek, a karakterek kiforrottak és lenyűgözőek, Hollywood dogmáit végleg lecsiszolták. Közben az európai művészfilmet és az ellenkultúra vívmányait ötvöző filmesek rájöttek, hogy talán a szabadság az egyik legfontosabb téma, mely bevonzza a fiatalokat a mozikba. És ehhez jó alapanyagnak szolgált a végtelen és kietlen Amerikai tájak allegóriaként való használata. Olyan remekművek születtek ekkor, mint Arthur Penn Bonnie és Clyde című vérben fürdő romantikus bűnügyi drámája, Terrence Malick Sivár vidék című filmje, vagy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Michelangelo Antonioni Amerikában forgatott furcsa hippifilmje a Zabriskie Point. De ekkor jelentkezett Robert Altman is a M.A.S.H.-sel, Peter Bogdanocivh az Utolsó mozielőadással, Scorsese az Aljas utcákkal és a Taxisofőrrel, George Lucas az Amerikai Graffitivel, Milos Forman a Hair-rel, és Francis Ford Coppola a korszak valószínűleg legjobb mozijával, az Apokalipszist most!-al.

Egy fontos címet eddig szándékosan mellőztem, ami nem más, mint a hippikorszakot legjobban megjelenítő, sötét opusz, a Szelíd motorosok. 1969-ben startolt a mozikban Dennis Hopper első filmjeként, aki rögtön forgatókönyvírói és színészi szerepeket is ellátott benne. A történet szerint két barát, akik drogokkal kereskedtek azelőtt, motorra pattannak, hogy addig menjenek a végtelen Amerikában, amíg meg nem találják a teljes, korlátok nélküli szabadságot. Elhajítják az órájukat, feltankolnak és indulnak. Az útjuk során hol kommunákban mulatják el az időt, hol bordélyokban, néha pedig börtönbe kényszerülnek, mivel az ellenkultúra képviselői, akiket nem szívlelnek mindenhol az országban. Épp az egyik kisváros börtönében találkoznak egy alkoholista zugügyvéddel, akit a fiatal Jack Nicholson formál meg lenyűgözően, és vele együtt hajtanak tovább a már meghatározott cél felé. Mindeközben drogokkal kísérleteznek, ámulnak a táj csodáin és megpróbálnak minden pillanatot megélni. Csavargó életmódjuk viszont állandóan bajba sodorja őket és megállíthatatlanul haladnak a brutálisan sötét és szomorú végkifejlet felé.

Dennis Hopper remekül funkcionált a rendezői székben; minden képkockán érződik az európai művészfilmes világ hatása, elég ha csak az ugróvágásokra és a zaklatott kamerakezelésre gondolunk, a temetői pszichedelikus jelenetsort sosem felejtjük el és akár éveket lehetne eltölteni a felvillanó képek elemzésével. Szabadságvágytól és tehetségtől majd szétrobbanó filmje meg is nyerte Cannes-ban a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera díjat, begyűjtött egy Oscar-jelölést a forgatókönyvért és Jack Nicholson is élete első jelölésével büszkélkedhetett.

A Szelíd motorosok a meg nem alkuvás örök jelképe lesz a filmrajongók számára és tökéletesre érlelt látlelet marad egy már letűnt és soha vissza nem térő korról, mely az amerikai filmgyártás legizgalmasabb és legtartalmasabb évtizedét eredményezte. Amikor senki sem félt kimondani, hogy a világ annyira nem jó hely és hogy minden, ami jó lehetne az “easyride-on” van az önáltatás és népbutítás démonaival.