2001-ben ezen a napon mutatták be a Moszkva tér című magyar filmet. Az elsőfilmes rendező, Török Ferenc, alkotása nagyot szólt a mozikban, a közönség és a kritikusok is elragadtatással fogadták a nosztalgiázgató, romantikus drámát, mely a nem is túl távoli múltba kalauzolta a nézőket.

Igazi “így jöttem”-filmet kapunk, a szó legjobb értelmében. A fogalmat még Jancsó Miklós vezette be a filmtörténetbe, 1965-ös Így jöttem című alkotásával. Az ilyen filmek lényege pont Jancsó címadásában rejlik, a fiatal rendezők korai, önéletrajzi ihletésű, nagyon személyes, múltidéző munkáikról beszélünk. Akár amerikai rendezők életművében is találunk hasonló mozikat, elég ha Martin Scorsese Aljas utcák című életmű eleji filmjére gondolunk.

“Török Ferenc “így jöttem” filmjének középpontjában egy korszakot lezáró események játszanak főszerepet. Egy érettségi előtt álló fiatal csoport mindennapjaiba lesünk be, a főszereplő narrációjával kísérve. Mindannyian tizennyolc évesek, a bulikon kívül nem foglalkoznak nagyon semmivel, az iskolai események ugyanúgy rohannak el mellettük, mint a szocializmus végnapjainak történései. Nem biztos semmi számukra csak az, hogy valahogy át kell slisszanni az érettségin, aztán majd ellesznek valahogyan.”

A rendező megindító érzékkel képes bemutatni egy csapat mindenre elszánt semmikellőt, akiket képtelenség nem megkedvelni azonnal, valamint a szülőket, nagyszülőket, akik próbálnak boldogulni egy rendszerben, ami perceken belül összeomlik életképtelenségében. A srácok pedig nagy lendülettel falják a pesti életet; tanulás és iskola helyett kocsmáznak, egyikük apjának segítségével szabotálni próbálják az érettségit, külföldi vonatjegyet hamisítanak és a város utcáján száguldoznak lopott “kapitalista” autóval. Közben egyiküknek sem tűnik fel, hogy újratemetik Nagy Imrét, csak tapsikolnak, amikor eltörlik az 1945 utáni érettségi tételeket történelemből, majd meghal Kádár János.

Egyértelműen generációs filmről van szó, amiben viszont lakozik akkora erő, amivel nemcsak azokat ejti zavarba és bírja gondolkodásra, akik megélték fiatalként vagy idősebbként a rendszerváltozást az országban, hanem történelmi tablót is nyújt a későbbi nemzedékek számára. Mert ugyan kinek nem szorul össze a torka, mikor a film utolsó képeiben látunk egy elnyújtott snittet a már megváltozott, felgyorsult Budapestről és közben halljuk a főszereplő bús, monoton hangján előadott zárómonológját arról, hogy ugyan megváltozott minden és akik együtt elkövettek megannyi balhét és megéltek megannyi szép pillanatot akkorra szétszóródtak a világban, de a legjobb mégis az, hogy a hamburgerbe már nem raknak csalamádét.   

“A film a 2001-es 32. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat, valamint Pápai Erzsi megindító alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó filmszemle szobrot.

És meggyőződésem, hogy az alkotás túl is lépte országunk határait, mivel egy évvel később a német Wolfgang Becker rukkolt elő hasonló témában, a Goodbye Lenin című remekművével, mely sok tekintetben mutat hasonlóságot a Moszkva térrel.”